Fejezetek az orvostudomány egyetemes történetéből (oktatási segédanyag)
email knihy

A hazai orvosképzés története 1769-től
 írta: Kapronczay Károly

 

Orvosképzés a felvilágosodás korában - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Közép-Európa orvosképzésében döntő fordulatot a felvilágosult abszolutizmus oktatás- és egészségpolitikája eredményezett. Az Európa e térségébe működött abszolutizmusok hatására – alapvető törekvésként – belső állami berendezéseiket felülről hozott reformokkal a felvilágosodás eszméinek befogadására alakították át. Igaz, a porosz, az osztrák és – Kelet-Európa térségében – az orosz felvilágosult abszolutizmusok között lényeges különbségek is mutatkoztak, de egyben azonosak, hogy olyan feltételeket kell kialakítani, hogy a feltörekvő polgárság igényeinek megfeleljen, meginduljon a felzárkózás Nyugat-Európához. Ezen államok – többek között – legfontosabb feladatának tekintették az oktatás, az egészségügy fejlesztését, amit összekapcsoltak egymással is. A z eredményesség érdekében határozott igazgatási rendszert építettek ki, alapvető törvényeket adtak ki, alapítványokkal, adózásból átengedett összegekből építették fel a kívánt rendszert. A jelentős orvoshiányt – bár Bécsben folyamatosan képeztek magyar orvosokat – az 1635-ben alapított nagyszombati magyar egyetemnek orvosi karral, való kiegészítésével (1769) kívánták enyhíteni, Ez csupán része volt a Habsburg Birodalom területén végrehajtott reformoknak, amelynek „mozgatója” Gerard van Swieten (1700–1772) volt. Swieten 1771-ben, Grazban is alapított új egyetemet, megreformálta a prágai, a bécsi egyetemeket, sőt (már halála után) megalapították 1784-ben a lembergi egyetem orvosi karát is. Az orvosképzésen belül két szintet szerveztek: a hatesztendős orvosképzést, a hároméves sebész- és szülészmesteri tanfolyamot, az utóbbi valóban a vidék egészségügyének szakemberei lettek. Az orvosi karokon egy-két éves bábaképzés is indult, hogy legalább járásonként alkalmazhassanak képzett és vizsgázott bábákat.

Az új vizsgarend szerint az orvosképzés öt éves lett, egy tanév két féléves szemeszterre tagolódott. A tananyagot a tanszékeknek az orvosi kar által meghatározott tankönyvekből kellett leadni, amely tankönyveket a bécsi cenzúra bizottság engedélyezett. Az előadások mellet jelentős számú gyakorlatot kellett teljesíteni. A szigorlati rend szorosan igazodott a tanrendhez, az elméleti és gyakorlati foglalkozások látogatása kötelező volt. A tanári állásokat pályázati úton töltötték be, a kiválasztás és a rangsorolás az orvosi kar feladata volt, amelyet az uralkodó elé terjesztettek, aki végül kinevezte a rangsoroltak egyikét.

Lényeges birodalmi érdek lett a hadsereg orvosellátására. Ennek érdekében Bécsben felállították a József Császári Katonaorvosi Akadémiát (1783), amit doktoravatási jogokkal is felruháztak. (Ilyen Katonaorvosi Akadémiát alapítottak 1781-ben Berlinben).

A nagyszombati orvosi kar felállításáig a magyar orvosjelöltek előtt két lehetőség kínálkozott: külföldi egyetemek látogatása vagy ezzel egyenlő értékű hazai orvosi magániskolák látogatása. Az utóbbi gyökereit a nagy múltú protestáns kollégiumokban kell keresnünk, ahol kiváló tanárok – gyakran orvosok – stúdiumokban készítették fel az orvosjelölteket külhoni orvosi tanulmányokra. A hallgatók megfelelő ösztöndíj birtokában tehették le – szorosabb időhöz nem kötve – vizsgáikat. Hazai gyakorlat volt, hogy az orvosjelöltek külföldi stúdiumaik megkezdése előtt egyik vagy másik híres vagy nagy praxissal rendelkező orvos tanítványai voltak. Ebben az esetben külföldi tanulmányút ideje lényegesen lerövidült, elsősorban az orvosi diploma, a tudományos gradus megszerzése lett a cél. Ilyen orvosi magániskolát tartott fenn a XVII. században Görgey Pál orvosdoktor az Ung megyei Kaposon, Fischer Dániel Késmárkon, Moller Károly Ottó – már a XVIII. században – Besztercebányán. Különben ez az oktatási forma olyan területeken – például a német és angol városokban – is „divatban” volt, ahol működött orvosi fakultás is.

A magániskolák azonban, bármilyen jók is voltak, semmi esetre sem pótolhatták az egyetemi orvosképzést. Érvényes volt ez Magyarországra is, ahol a középkori egyetemalapítási kísérletek óta a peregrinációs lehetőség volt az egyetlen mód az orvosi diploma megszerzéséhez. Igaz, a közeli bécsi egyetem orvosi kara csak a katolikusok számára volt lehetőség, a földrajzilag közeli krakkói egyetem orvosi karán jelentéktelen lett a hallgatók száma, színvonala alacsony volt. Egy magyar orvosi kar megszervezését mindenki üdvösnek vélte, viszont Mária Terézia uralkodásáig ezt sokan ábrándnak tartották. Ettől függetlenül számos elképzelés fogalmazódott meg, a legjelentősebb Perlitzi János Dániel, Nógrád vármegye főorvosának nevéhez fűződött, aki 1751-ben terjesztette Mária Terézia elő orvosi karra, könyvtárra és a tudományos akadémiára vonatkozó javaslatát. 1769-ben – Eszterházy Károly egri érsek védnöksége alatt az egri Irgalmas Kórházban – megnyílt Markhot Ferenc vezetésével a Schola Medicinális, az első kötött tanrendű, nyilvános akadémiai jellegű orvosi iskola orvosképző tanintézet, amely a bolognai egyetem orvosképzését vette mintául. A képzés tíz hallgatóval indult el, előre kijelölt tankönyvekkel, az Irgalmas Kórházban biztosított gyakorlási lehetőséggel. Nem ismeretes, hogy a Helytartótanács mikor vonta vissza az egri orvosi iskola működésének engedélyét, de ez feltehetően kapcsolatos a nagyszombati egyetem orvosi karral, való kiegészítésével (1769). A nagyszombati orvosi kar felállításával az egri orvosi iskola lassan elsorvadt és 1774 körül megszűnt. Bizonyos, hogy az egri orvosi iskola jelentős állomás volt a hazai orvosképzés történetében, viszont rövid fennállása és csekély hallgatói létszáma miatt nem szabad túlbecsülni jelentőségét.

 



    
info 1