Fejezetek az orvostudomány egyetemes történetéből (oktatási segédanyag)
email knihy



Orvosi könyvgyűjteményeink
 írta: Kapronczay Katalin

A szakmai információk, a szakirodalom hozzáférhetőségének, megfelelő rendszerezésének és feltárásának elvégzése a könyvárak, majd a később ezekhez csatlakozó dokumentációs-informatikai bázisok feladatkörébe tartozik. Az orvosok szakirodalmi és szakmai információs ellátása több száz éves fokozatos fejlődés eredményeként alakult ki.

A számos orvosi könyvritkaságot őrző magángyűjtemények létéről már a XVI-XVII. századból is van tudomásunk. Példaként említhetjük Nádasdy Tamás és felesége, Kanizsay Orsolya sárvári udvarát, amely a XVI. századi Magyarország egyik fontos kulturális központja volt, a Sylvester János alapította nyomdával és a számos orvost is oda vonzó, elsődlegesen természettudományos érdeklődésű tudós körrel. Egy évszázaddal később, az ország másik régiójában, Sárospatakon jött létre Lorántffy Zsuzsanna jóvoltából a nagy jövőjű pataki kollégium, amelynek hátterében tudatosan válogatott – orvos-természettudományi műveket is tartalmazó – könyvgyűjtemény állt.

 

Főúri könyvtárak - [vissza a tartalomjegyzékhez]

A XVIII. században az ún. főúri könyvtárak is érezhető tartalmi megújuláson estek át. A korábbi évszázadok gyűjtési szokásai átalakultak, a gyűjtőkör tágult, előtérbe került a természettudományi művek iránti igény. A jól megszervezett külföldi beszerzések eredményeként a legújabb külhoni szakirodalom került a könyvtárakba, amelyek feldolgozását is szakemberre bízták, általános szokássá vált, hogy a környék értelmisége előtt megnyitották a bibliotéka ajtaját. Orvosi művek tekintetében is kiemelkedő volt a Rádayak könyvtára, hiszen az 1790-es években készült könyvtári összeállításuk szerint mintegy 350 orvosi könyvük volt. Fontos megjegyezni, hogy Ráday Gedeon és Pál ágensei között is több orvos nevével találkozunk, akik nyilvánvalóan szorgalmazták a legfontosabb orvosi művek beszerzését (mindenek előtt Szatmári Paksi Pál, Gyarmathi Sámuel és Weszprémi István, de a legaktívabb könyvbeszerző, Nagy Sámuel is végzett orvosi tanulmányokat). Érdemes megjegyezni, hogy a könyvtárnoki feladatokat néhány évig Gyarmathi Sámuel látta el, a kölcsönzési nyilvántartásokból pedig kiderül, hogy többek között Weszprémi István is kapott tőlük kölcsönbe orvosi munkákat. Orvosi és egyéb természettudományi témájú munkák vonatkozásában gazdag volt a Széchényiek nagycenki könyvtára is, a korabeli Nyugat-magyarország szellemi központja.                              

 

Tudósok magánkönyvtárai - [vissza a tartalomjegyzékhez]

A felvilágosodás korának fontos jellemzője volt a tudós-könyvtárak, szakmai könyvgyűjtemények létrejötte is. A peregrinus diákok külföldi tanulmányaikat befejezve – a kor viszonyaihoz mérten – jelentős mennyiségűnek mondható könyvvel tértek haza. Ez alapozta meg magánkönyvtárukat, amelyet pályafutásuk további éveiben külföldi könyvkereskedői, antikváriusi kapcsolataik révén gazdagítottak, illetve az akkor elterjedtté vált könyvügynöki –ágensi rendszer segítségével. Mai fogalmak szerint ezek a könyvgyűjtemények szerény nagyságúak voltak, néhány száz kötetesek, az egy-két ezer kötetes már tekintélyes méretűnek számított. A század elején az erdélyi főorvos, Köleséri Sámuel (1663-1732) mintegy 2000 kötetes orvosi könyvgyűjteménnyel rendelkezett, Weszprémi Istvánnak 650 kötetes könyvtára volt, Kazzay Sámuel tudós gyógyszerésznek 600 kötete, Trnka Vencelnek - a nagyszombati orvosi kar első oktatóinak egyike - ezer kötetes gyűjteménye volt, de az ismert orvosi könyvgyűjtők közé tartozott Zágoni Gábor és Stipsics Ferdinánd is. A szakmai magánkönyvtárak második virágkora természetesen a reformkor volt, az akkor gyűjtött orvosi szakkönyvek később egy-egy tudományos társulat, egyesület, vagy az egyetem könyvtárának állományába kerültek.

 

XVIII. századi könyvgyűjtemények - [vissza a tartalomjegyzékhez]

A XVIII. század felgyorsította a hazai könyvgyűjtemények fejlődését és az állomány alakításában is számos új - a korszerű ismeretek megszerzésére irányuló, célzatosság által vezérelt - elemet fedezhetünk fel. Klimó György (1710-1777) pécsi püspök nevéhez nem csak az addig javarészt teológiai tartalmú gyűjtemény tematikai gazdagítása fűződik – igen sok orvosi szakkönyv is található az állományban -, de ő volt az első, aki a nagy nyilvánosság előtt 1774-ben megnyitotta az addig csak egyházi emberek által használt könyvtárat. A gesztus jelentőségét emeli ki az a tény, hogy az egyetemi könyvtár is csupán 1777 után vált nyilvánosan látogathatóvá. Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök líceumot és természetesen a tanításhoz is megfelelő hátteret biztosító könyvtárat alapított – az 1790-es években mintegy 16000 kötet volt az állománya – , amely szintén igen sok természettudományi és orvosi témájú munkát tartalmazott. Az állomány sokrétűvé válása nyilvánvaló kapcsolatban állt a szintén Eszterházy nevéhez kapcsolódó, rövid életű egri orvosképzéssel. Patachich ádám kalocsai érsek (1717-1784) már nagyváradi püspökként kezdte gyűjteni könyvtárát, 1775-ben, amikor elfoglalta kalocsai érseki székét, közel nyolcezer kötetet hozott magával. A rendkívüli értékes könyvár ma közel ezer kötet orvosi könyvritkaságot őriz: hét kódexet, 23 ősnyomtatványt és másfélszáz 16 századi orvosi kiadványt. 

 

Orvoskari Könyvtár - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Az Orvoskari Könyvtár alapításának idejét az 1828-as évben határozza meg a szakirodalom, annak ellenére, hogy alapjai, bár igen szerény állománnyal és rendkívül korlátozott használattal, az orvosképzés nagyszombati éveiben alakultak ki.  Az 1774-ben készült könyvtári leltár mindössze 146 orvosi munka meglétét regisztrálta. A tanárok folyamatosan szorgalmazták az orvostudományi könyvanyag gyarapítását, a tanításhoz a kezdeti időszakban azonban még javarészt saját könyveiket használták, feltehetően a hallgatóknak is hozzáférhetővé tették ezt az irodalmat. A könyvtár fejlődése a Budára való költözéssel (1777) indult meg, amely a mennyiségi gyarapodáson túl a nyilvánosságot is jelentette, a tanárok mellett – bár korlátozottan - a hallgatók is igénybe vehették a könyvtár szolgáltatásait (olvasóterem, kölcsönzés). Az egyetem, és a könyvtár Pestre való áttelepítésének egyik legfontosabb dátuma 1875, amikor az egyetemi könyvtár végre saját épületbe költözött (az ELTE központi könyvtárának mai, Ferenciek terén lévő épülete), a gyűjtemény orvosi könyv és folyóirat állománya lassan, de folyamatosan gyarapodott, a kimutatások szerint az orvostanhallgatók létszámnövekedése miatt az olvasóterem szinte elviselhetetlenül zsúfolttá vált. A XX. Század első felében lezajlott politikai események (forradalmak, háborúk) nem kedveztek a tudományoknak és a kulturális intézmények működésének sem. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el a XIX. sz. végén, illetve a XX. század első harmadában sorra alakuló tanszéki könyvtárakról, valamint az egyetemhez tartozó klinikák és kutatóintézetek könyvtárairól, amelyek kiegészítették a központi könyvtár orvosi könyv- és folyóiratanyagát, segítve a szakmai tájékozódást. Egy 1917-es felmérés szerint a pesti egyetem orvosi karához 20 tanszéki könyvtár tartozott, sőt a jelentősebb kórházak is működtettek saját könyvtárat. Utóbbiak állománya átlagosan néhány száz kötet könyv és folyóirat volt, de nem volt ritka a 2-3000 kötetes gyűjtemény sem. 1931-ben az országban 218 orvosi könyvtárat illetve olyan intézményt vettek számba, amelyek orvosi könyvtárral rendelkeztek (beleértve a vidéki orvosi karok, tanszékek és klinikák könyvtárait).  A hullámvölgyektől sem mentes fejlődés eredményeként 1944-re 60.000 kötetnyi orvosi mű állt az olvasók rendelkezésére az egyetem könyvtárában. Az Orvoskari Könyvtár életét is befolyásolta az a döntés, amely 1951-ben az orvosi kart önálló egyetemmé nyilvánította, így az orvosegyetem központi könyvtárává válva több központi feladat elvégzése hárult az intézményre. 1959-ben nyitották meg a hallgatói könyvtárat, amely a sokat vitatott nyilvánosság mellett a medikusok tankönyv- és jegyzetellátását is hivatott volt megoldani.

 

Budapesti Királyi Orvos-egyesület Könyvtára - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Az orvostudományi szakkönyvtár másik típusa a Budapesti Királyi Orvos-egyesület Könyvtára volt (az alapítás hivatalos időpontja 1841, bár csekély méretű könyvgyűjtés a társaság működésének első évétől /1837/ megfigyelhető). Ez – mint a tudományos társaságokhoz kapcsolódó gyűjtemények általában – tagságának szakmai fejlődéséhez szükséges szakirodalmat igyekezett gyűjteni és a rendelkezésre bocsátani. Mivel a társaság tagjai elsősorban a gyakorló orvosok közül kerültek ki, így a könyvtár használói is a gyakorlati ismeretek gyarapítását elősegítő szakirodalmat kívánták figyelemmel kísérni. Mint társulati könyvtár nem részesült állami javadalmazásban, a társulat vagyonából fordítottak bizonyos összeget a könyvtár szerzeményezésére. Az állomány jelentős része ajándékozás és csere útján került a gyűjteménybe. Éppen ezért csak tisztelettel adózhatunk a könyvtár gondozóinak, könyvtárosainak, hiszen a 2. világháborúig az orvoskarival azonos nagyságrendű könyvtárat gyűjtöttek össze. Bár az Orvosegyesületi Könyvtárban is problémákat okozott a nyilvánosság kérdése – hiszen az alapszabály szerint a társulat tagjainak volt a könyvtára – mégis jóval népesebb volt az olvasói köre, sokkal szélesebb olvasótábort látott el információval. Társasági tagok „jótállásával” nem társulati tagok, sőt medikusok is látogathatták a könyvtárat.       

Az első lendületet a könyvtár fejlődéséhez Stessel (Szelényi) Lajos (1794-1888) adta, amikor 1840-ben mintegy 2500 kötetnyi magánkönyvtárát felajánlotta az Orvosegyesületnek, ezzel egy időben alapítványt is tett, amely összeg évekre biztosította a gyarapítás anyagi alapját. Ez a Stessel Lajostól származó mag zömmel XVI-XVII-XVIII századi könyvritkaságokból állt, csak egy hányada volt XIX. századi megjelenésű. Ezzel a nagylelkű adománnyal indult el annak a tetemesre növekedett könyvgyűjteménynek az útja, amely ma az ország egyetlen orvostörténeti szakkönyvtárának lett az alapja.

Mint már említettük, az ajándékozás volt a könyvtár gyarapodásának legfontosabb forrása. Komolyabb mennyiségű anyag került a könyvtár birtokába 1865-ben Tóth Nep. János (1833-1865) sebész-szülész hagyatékaként (1100 kötet), 1882-ben Hirschler Ignác (1823-1891) szemésztől 647 kötet, 1904-ben Bókay János (1858-1937) ajándékaként 2290 kötet. Az orvosok megjelent munkáik egy-egy példányát ajándékozták a gyűjteménynek, hasonló adományok érkeztek a hazai könyvkiadóktól is. Fontos volt a cserekapcsolatok kiépítése hazai és külföldi tudományos egyesületekkel, intézményekkel, kórházakkal, orvosi karokkal, nagyobb könyvtárakkal. Vásárlás útján elsősorban folyóiratokat szereztek be, a világ csaknem valamennyi fontos orvosi folyóirata járt a könyvtárba. A muzeális könyvgyűjteményt is folyamatosan gyarapították. A kötetszám - beleértve a könyveken kívül a folyóiratokat, disszertációkat, különlenyomatokat, éves jelentéseket, egyetemi tanrendeket – a XIX. század végén mintegy 11 ezer volt, ez a szám az 1940-es évek elejére 50.000-re tehető.  A folyóiratok fajta-száma az 1910-es években 160 volt.

A könyvtár feldolgozása, nyilvántartásai, ügymenete a kor ilyen irányú ismereteinek és gyakorlatának megfelelő rendben folyt. A mostoha elhelyezési körülmények ellenére is működött az olvasók kiszolgálása, a helyben olvasás és a kölcsönzés is. A könyvtárosi munkát (feldolgozás, katalógusok rendezése, szakrend kialakítása, nyomtatott katalógusok összeállítása stb.) a kor legnevesebb orvosai mindennapi gyógyító tevékenységük, tudományos kutatásaik mellett végezték. Grósz Xavér Ferenc 1842-1868 között elvégezte az úttörő munkát, Thanhoffer Lajos két évig, Réczey Imre három évig, Donáth Gyula öt éven át folytatta ezt a feladatot. A leghosszabb ideig - több mint negyven éven át  - Temesváry Rezső vezette az Orvosegyesület könyvtárát.

A könyvgyűjtemény a második világháború után évekig holt anyagnak volt tekinthető, 1948-ban az Orvosegyesületet is rendeletileg feloszlatták. A háborús évek alatt az állomány bizonyos százaléka elkallódott. Ez a rendkívül értékes könyvgyűjtemény 1952-ben az egy éve alapított Országos Orvostörténeti Könyvtárba került.           

 

Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Az Országos Orvostörténeti Könyvtár (ma: Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár) 1951. május 1-jén jött létre. Alapanyaga az államosított budai irgalmas-kórház könyvtárának régi orvos-gyógyszerészeti könyv- és folyóiratanyaga volt (kb. 6000 kötet).  1952-ben – mindmáig a legnagyobb volumenű gyarapodási egységként - került ide az Orvosegyesületi Könyvtár mintegy 40.000 kötete. Az állományba került egyes – elsősorban irgalmas - rendi kórházak könyvtáraiból az orvos- és természettudományi, illetve régi gyógyszerészeti könyv- és folyóiratanyag. Központi rendelkezés nyomán a kórházi és klinikai könyvtáraknak meg kellett válniuk a gyógyító gyakorlathoz nem szükséges muzeális jellegű könyveiktől, szakmai és gyűjtőköri illetékesség alapján ezek a gyűjtemények szintén az Orvostörténeti Könyvtárba kerültek. Ezek között kiemelkedő volt az un. Nékám-féle gyűjtemény régi bőr- és nemikórtani témájú könyvanyaga. A gyarapodást elősegítette az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára is a gyűjtőkörnek megfelelő duplumok átengedésével. Vásárlások, ajándékok, cserék szintén növelték az állományt.

A könyvtár jellegét és gyűjteményét a kettős funkció határozza meg. Egyrészt a XX. század első feléig megjelent történeti értékű orvosi irodalom – illetve a szaktudomány határterületeinek (a természettudományok egyéb ágai) – könyvmúzeuma, magyar és egyetemes vonatkozásban egyaránt. Másrészt az orvoslás történeti kutatásának szakkönyvtára, amelyben a legfontosabb kézikönyvek, szakfolyóiratok, a rokon tudományterületek – történelem, művelődéstörténet, néprajz, stb. – irodalma is megtalálható. A modern orvostörténeti feldolgozások jelentős hányada a külföldi társintézetekkel lebonyolított csere formájában, szerzői tiszteletpéldányként, vagy a könyvkiadóktól recenziós példányként érkezik a könyvtárba.                 

A könyvtár legértékesebb anyaga a külön-gyűjteményként kezelt un. Ritkasággyűjtemény, amelyben kéziratok, ősnyomtatványok (15 kötet), korai kiadású orvosi és természettudományos témájú, történeti, kultúrtörténeti jelentőségű nyomtatványok találhatók (a nagy ókori mesterek: Hippocrates, Galenus, Celsus stb. görög és latin nyelvű művei, a későbbi századokban munkálkodó jeles orvosok művei). A gyűjteményben első kiadások, kevés példányszámban fellelhető, ritka kiadványok, illusztrációik vagy egyéb tartalmi és külső jegyük alapján kuriózumnak minősülő könyvek kerültek be, magyar és külföldi egyaránt. A disszertációgyűjtemény nagyobb része a régi magyar és külföldi szerző által, külhoni és magyar egyetemen megvédett korai orvosdoktori értekezés. Újabban bekerülnek a gyűjteménybe az orvostörténeti témában írott doktori disszertációk is. A különlenyomat-gyűjtemény szintén két részből áll: az adott kor orvostudományának eredményeit feltáró folyóiratcikkek különlenyomatai, valamint az orvostörténeti témájú írások különlenyomatai. A gyűjtemény értéke abban áll, hogy igen sok olyan folyóiratból származó tanulmányt is őriz, amely egyébként nincs meg a könyvárban, sőt némelyik az ország egy könyvtárában sem. A folyóirat gyűjtemény egyik része régi orvosi és gyógyszerészeti folyóiratokat tartalmaz a kezdetektől (XVIII. századi megjelenés), magyar és külföldi kiadásúakat egyaránt. Az orvos-,  gyógyszerészet-,  és tudománytörténeti folyóiratok szintén a történeti kutatásokat segítik.

A könyvtár anyagát régi gyógyszerészeti és gyógyszerészettörténeti anyaggal egészíti ki az 1968-ban létesített Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár, amely egy szervezeti egységet képez a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárral, illetve az Arany Sas Patikamúzeummal.

 



    
info 1