Fejezetek az orvostudomány egyetemes történetéből (oktatási segédanyag)
email knihy



Orvosi könyveink a 18. század végéig
 írta: Kapronczay Katalin

 

Orvosi topográfiák - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Nem lenne teljes képünk a felvilágosodás századának orvosi könyvkiadásáról, ha említés nélkül hagynánk az un. orvosi topográfiákat, illetve az abból önálló műfajjá alakuló balneológiai szakirodalmat. A „helyismereti mozgalom” törekvése Magyarország természeti értékeinek, ásványi kincseinek feltárása és hasznosítása volt, ennek keretében indult meg az ország gazdag ásványtartalmú és gyógyerejű vizeinek felkutatása, elemzése és gyógyászati felhasználásának népszerűvé tétele. A felmérésekre és elemzésekre ösztönöztek a városi és megyei főorvosok számára meghatározott időközönként kötelezővé tett jelentések összeállításai, amelyeknek a fenti vonatkozásokat is tartalmaznia kellett, a terület demográfiai adatain, az előforduló betegségeken és járványokon túlmenően. Az orvosi helyleírások közül kiemelkedik Torkos Jusztusz János műve (Bericht von der Königlichen … Frey-Stadt Pressburg… Pressburg, Landerer, 1764), Benkő Sámuel példa értékű összeállításai (Topographia oppidi Miskoltz historico medica. Kassa, 1782. – valamint orvos-meteorológiai ephemeridesei, amelyek az 1780-1801 közötti évek adatait tartalmazzák.) Magyarország két régiójában végeztek jelentősebb gyógyvíz-elemzéseket: a Felvidéken és Erdélyben, amelynek oka nem csupán a területek ásványos vizekben és természetes melegforrásokban való gazdagsága volt, de itt jöttek létre olyan tudós társulások és egyéb intézményi háttér (pl. a selmeci bányászati akadémia, a kolozsvári tanintézet kémiai-metallurgiai tanszéke), amelyek ezt a munkát elősegítették. Fontos kutatások és kiadványok fűződnek Torkos Jusztusz János (Schediasma de thermis Pöstheniensibus. Posonii, Royer,1745. – Thermae Almasienses. Posonii, Royer, 1746. – Sal minerale alcalicum … Posonii, Landerer, 1763. – Balneum aquae ducis… Pressburg, Landerer, 1765.), az erdélyi területen Hatvani István (Thermae Varadienses… Viennae, Graeffer, 1777.) nevéhez. E szakterület magyar nyelvű irodalma előtt nyitotta meg az utat Varasd megye luxemburgi születésű főorvosa, La Langue János (1743-17999, amikor a hazai gyógyvizekről szóló összefoglaló munkáját kiadta (A’ magyarországi orvosi vizekről és a’ betegségekbenn azokkal való élésnek szabott módjáról. A’ szegényeknek kedvekért. Nagy-Károly, Károlyi Antal, 1783.). Nyulas Ferenc (1758-1808) 1800-ban adta közre Erdély orvosi vizeiről szóló háromkötetes munkáját, amely az első magyar nyelvű kémiai tankönyv és az első kémiai szakkönyv is, harmadik kötete a népszerűsítő könyvekre jellemző stílusban a fürdőzéssel és az ivókúrákkal foglalkozik. (Az Erdély országi orvos vizeknek bontásáról közönségesen. Kolozsvár, Hochmeister, 1800.)

 

A gyógynövények kultusza - [vissza a tartalomjegyzékhez]

 A gyógynövények kultusza és terápiás alkalmazása a 18.századi orvoslást sem hagyta érintetlenül. A szakemberekhez szólt Csapó József: Új füves és virágos magyar kert (Pozsony. Landerer, 1775.) című, a magyar botanikai szaknyelv megalkotásának egyik fontos állomásaként is számon tartott kiadványa. A nép körében sűrűn forgatott volt Juhász Máté minorita szerzetes Házi különös orvosságok (Kolozsvár, Jézus Társaság, 1768.), Szentmihályi Mihály egri kanonok azonos című (Vác, 1791.), valamint Nediliczi Váli Mihály, állítólag orvosi végzettségű szerző Házi orvos szótárotska (a kiadás helyének megnevezése nélkül, 1797.) könyvecskéi, amelyek valós értékét azonban mind a kortársak, mind a későbbi kutatók számtalanszor a vizsgálódás tárgyává tették.    

 

Sebészeti könyvek - [vissza a tartalomjegyzékhez]

Sebészeti könyvek viszonylag kisebb számban jelentek meg. A chirurgiát tanuló ifjaknak” okulására Miskoltzy Ferenc (1697-1771) győri orvos Erhard Norre többször kinyomtatott könyvét fordította le magyarra (Manuale Chirurgicum… Győr, Steibig, 1742.). Milesz József 1778-ban fordította le Anton Störck tábori és falusi borbélysebészeknek írott munkáját (Orvosi gyakorlati oktatás… címmel), 1782-ben pedig Rácz Sámuel (1744-1807) fordításában jelent meg Joseph Plenck szintén borbélysebészeknek szánt műve (A borbélyságnak eleji. (Buda és Pest, Weingand és Köpf.). Utóbbi két kiadványt már valóban a korszerűbb vizsgakövetelmények teljesítéséhez igazodva állították össze. Az 1794-ik esztendő nagy jelentőségű a magyar orvosi irodalom szempontjából, ekkor jelent meg Rácz Sámuel: A borbélyi tanításoknak első és második darabja c. magyar nyelvű tankönyv. Az egész magyar gondolkodó világ nagy örömmel üdvözölte a magyar nyelvű, de nem idegen nyelvből fordított könyv megjelenését, nem csak a pályatársak, de írók, költők is ünnepelték a szerzőt. A könyv beköszöntő verseit többek között Ányos Pál, Földi János, Kármán József és Csokonai Vitéz Mihály írták.

 

Járványirodalom - [vissza a tartalomjegyzékhez]

 A 18. században még mindig időről-időre szedték áldozataikat a legkülönfélébb fertőző, nagyméretű járványokat okozó betegségek, ezek között is a legfélelmetesebb, a pestis. A század folyamán életbe léptetett – regionális, majd általános érvényű – rendelkezések mellett a felvilágosító, meggyőző erejű könyveknek is fontos szerepe volt. Míg a század első felében még az orvosoknak írott könyvek is csak a kórokozóval és a terjedéssel kapcsolatos bizonytalanságokra, félelemre engedtek következtetni (értelmetlen minden rendszabály, hiszen a betegség Isten büntetése), a század második felében már az ésszerű, tapasztalatokra támaszkodó tudásanyag írásos közreadása, a rendkívül szigorú rendszabályok betartásának ellenőrzését lehetővé tevő személyi és intézményi háttér léte volt a jellemző. A hazai szerző által írott pestis-irodalom történetében fordulópont az 1755-ös esztendő, ugyanis ekkor jelent meg – igaz Londonban és latin nyelven – Weszprémi István: Tentamen de  inoculanda  peste c. műve, amelyben a pestis elleni oltás lehetőségét tárgyalta. Gondolatfelvetése a kortárs orvosi irodalomban – és gyakorlatban is - a megelőzés újfajta lehetőségét jelentette, a himlő elleni védekezés ismert és alkalmazott módjára (a variolisatio) épülve. A magyarországi – elsősorban az erdélyi – pestisjárványok elleni küzdelemben nagy érdemeket szerzett a luxemburgi születésű, a bécsi udvar által ide rendelt, Adam Chenot (1721-1789), aki a nagy járványoknál szerzett tapasztalatait foglalta össze könyveiben (Tractatus de peste. Vindobonae, Trattner, 1766. – valamint Historia pestis Transilvaniae… Budae, typ.Reg. Univ.1799.)              

Egészen a himlőoltás általános, kötelező bevezetéséig – az 1876.évi közegészségügyi törvénnyel – magas morbiditási és mortalitási következményekkel volt jelen a himlő. A 18.század azonban még jórészt a felvilágosítás és meggyőzés (orvosé és lakosé) ideje volt, mert bár a variolizáció – az élő, emberi kórokozó bevitele - régóta ismert volt, a bizalmatlanságot nehéz volt legyőzni. A Jenner-féle védőoltás elfogadtatása sem okozott kevesebb nehézséget.(Lissoviny Sámuel: Epitome historiae variolarum. Viennae, Ghelen, 1772. – Benkő Sámuel: A’ hójagos himlőről való tanáts-adás. Kassa, Landerer, 1781. – Báthi János: Az hójagos és veres himlőnek gyógyítására és béoltására való útmutatás. Kolozsvár, Páldi, 1785. – Bene Ferenc: A’ himlő veszedelmei ellen való oktatás. Pest, Wigand és Eggenberger, 1800. – Nyulas Ferenc: Kolosvári tehén himlő. Kolozsvár, Hochmeister, 1802.)

 

Magyar orvosok tollából született korai publikációk - [vissza a tartalomjegyzékhez]

 A magyarországi orvosi irodalom első emlékei a XVI. századból maradtak ránk. Hasonló körülmények között és indítékok hatására alakult ez a terület is, mint a szépirodalom és a művelődés más ágai. A meghatározó szellemi áramlatok, a humanizmus és a reformáció nem hagyta érintetlenül ezt a tudományágat sem, a természettudományos érdeklődés térnyerése mutatkozott meg a nyomdákat elhagyó orvostudományi munkák számában.  A reneszánsz és a humanizmus emberközpontú szemlélete a tárgykör iránti figyelmet keltette fel, a reformáció pedig az anyanyelvű kultúra kibontakozása előtt nyitotta meg az utat. Az európai művelődéssel, a tudomány új eredményeivel való lépéstartást a magyar orvosok, természettudósok külföldi iskolázása biztosította, hazai egyetem hiányában ugyanis csak Európa más országaiban tudtak diplomát szerezni, az akkori tanulmányi rendnek megfelelően a természettudományi ismeretek mellett legtöbbjük bölcseleti, teológiai vagy jogi stúdiumokat is folytatott, mindez írásaikon erősen érződik.

A külhoni tanulmányok, illetve hosszabb-rövidebb idejű külföldi tartózkodások kényszerű és tényszerű eredménye, hogy a XVI-XVII.századi legjelentősebb magyar orvosi szakirodalomról szólva számos olyan, külföldön kinyomtatott munkáról kell megemlékeznünk, amelyek egyértelműen a magyar orvoslás történetének jelentős állomásai. Jordán Tamás (1539-1585) a törökök elleni harcokban tábori orvosként tevékenykedett, ahol a később morbus hungaricusnak nevezett kiütéses tífusz számtalan esetével találkozott, erről a témáról jelent meg Morbus Brunogallicus címen Frankfurtban, 1577-ben az a műve, amelyben elsőként írta le a betegség legfőbb jellemzőit. A korszak másik rettegett, fertőző kórjával, a pestissel is foglalkozott, Pestis phaenomena… c. írása szintén Frankfurtban, 1575-ben jelent meg. A vallási és politikai villongások áldozatává vált – Prága főterén kegyetlen módon kivégezték – Jeszenszky /Jessenius/ János ( 1566-1621) sokoldalúságát könyvei témaválasztása is alátámasztja. Kiváló anatómusként és nagyszerű sebészként írta könyveit: Universalis corporis humani contemplatio…Wittenberg, 1598. – Pro anatome … Wittenberg, 1600. – Anatomia Pragae.. Wittenberg, 1601. – valamint a jóval halála után kinyomtatott Anweisung zur Wund-Arznei… Nürnberg, 1674. - hogy csak a legfontosabbakat említsük. Zsámboky (Sambucus) János (1531-1584) orvos, filológus, könyvkiadó, korának híres könyv- és műgyűjtője volt. Emblemata … című munkája az antwerpeni Plantin nyomda termékeként került az olvasók kezébe 1564-ben, mint az akkor oly divatos szimbolikus költészet jellegzetes darabja, de Zsámboky értelmezésében, gazdagságával, költőiségével, és az illusztrációk mesteri színvonalával átlépte a műfaj kereteit. A könyv numizmatikai függeléke a szerző saját gyűjteménye alapján készült. Híres orvosok, filozófusok és más történelmi személyiségek arcképeit gyűjtötte össze Icones veterum et aliquot recentiorum Medicorum et Philosophorum …című(Antwerpen, Plantin, 1574.) művében, amelyet az első orvostörténeti munkaként is szoktak említeni, mivel számos orvos portréját is elhelyezte, a munkásságukat dicsőítő versekkel egyetemben, jellegzetes humanista alkotást hozva létre. Működésének igen fontos része könyvkiadói tevékenysége. A reneszánsz sajátossága az ókori szerzők művei felé fordulás, a fennmaradt kéziratok felkutatása, a szövegvariánsok gondos feldolgozása, a tudomány újabb eredményeivel való kiegészítés, kommentárok hozzáfűzése. Ennek a nagy tudást igénylő tevékenységnek volt egyik elismert mestere Zsámboky János. Szövegkiadásai közül kiemelkedik Diogenes Laertius: De vita philosophorum –ának feldolgozása, Antwerpenben, 1566-ban, de igen keresett volt Publius Vegetius ókori állatorvos Artis veterinariae sive digestorum mulomedicina (Basel, 1574.), vagy Pedanius Dioscorides botanikai-gyógyszerészeti művének kommentált kiadása (Frankfurt, 1598.), utóbbiban hat kéziratot vetett össze és dolgozott fel Zsámboky. Sokoldalú egyéniség a felvidéki Weber János (1613-1686) is, orvos, gyógyszerész, politikus, Eperjes főbírája volt egy személyben. Több évig börtönben sínylődött a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételéért. Nevezetes orvosi műve a pestissel foglalkozó, amely Bárfán jelent meg 1644-ben (Amuletum. Das ist Ein kurtzer und Nothwendiger Bericht zur Zeit der Pestilentz..). A politikum és az orvoslás kapcsolódik össze a Lőcsén, 1662-ben, pompázatos küllemmel kinyomtatott kötetében (Janus bifrons seu Speculum Physico-Politicum). Wéber János munkássága kapcsán már lépést tettünk a ténylegesen itthon tevékenykedő és szakirodalmi munkásságot is folytató orvosok megismerése felé. A hazai nyomdákból kikerült kötetek is többnyire latinul, esetleg németül íródtak. A tudomány nyelve ekkor még egyértelműen nem a magyar volt. A magyar nyelv használata egyes vélemények szerint a szerző alacsonyabb szintű tudására (az idegen nyelv hiányos ismerete) is engedhet következtetni, ennél azonban valószínűbb a tudatos „ismeretterjesztő” szándék. A magyar nyelven kiadott művek jelentős része az orvosi-botanika (Méliusz Juhász Péter: Herbárium az Fáknak, Füveknek nevekről, természetekről és hasznakról.. Kolozsvár, Heltai Gáspárné, 1578. - Beythe AndrásFives Könyv. Német-Újvár, Manlius János, 1595. - Lippay János: Posoni kert. 1-2.köt.Nagyszombat, 1664. – Bécs, 1665.), illetve az egészségtani, vagy kisebb betegségek házi gyógyítására vonatkozó tanácsokat tartalmazó (Frankovith Gergely: Hasznos és felette szükséges könyv, Monyorókerék, 1588. - Felvinczi György: De conservanda bona valetudine… jó egészségről való megtartásnak módjáról… /Lőcse, Brewer, 1694./ latinból fordított tankölteménye.) A későbbi korokra is jelentős hatású, műfajt teremtő munka, Pápai Páriz Ferenc: Pax corporis-a, igen sok kiadást ért meg. Első ízben 1690-ben, Kolozsvárott nyomtatták ki. Méltán megilleti az orvosi kézikönyv elnevezés, hiszen a szerző rendszerezte az empíriára támaszkodó ismereteket, a gyakorlathoz pedig elméleti alapokat fogalmazott meg. A terápián kívül útmutatást adott a diagnosztikához és a betegségek egymástól való megkülönböztetéséhez is. A könyv rendkívüli népszerűségének titka, hogy Pápai Páriz mondandóját „az ügyefogyott szegényeknek, akinek nincsen mindenkor kezek ügyében értelmes orvos” szánta, és „nagy részént házuknál feltalálható szereket” ajánlott a bajok orvoslására. A könyv értéke továbbá, hogy hasznos életviteli tanácsokat tartalmaz, rámutat a tűrhetetlen közegészségügyi, higiénés viszonyok és a betegségek (elsősorban a járványok) kialakulása közötti összefüggésre.  A felsorolás nem csupán a magyar nyelvű orvosi irodalom korai klasszikusaira irányítja a figyelmet, de egyben a magyar nyomda- és kiadástörténet értékes emlékeire is.

A kéziratos művek az orvosló irodalom szerves, nélkülözhetetlen részét alkotják a XVI-XVII.században, a nyomtatott irodalom kiegészítéseképpen töltötték be szerepüket. Számuk még csak megközelítőleg sem határozható meg.

 

18. századi orvosi irodalmunkról - [vissza a tartalomjegyzékhez]

A 18. század a kultúra, a szellem, a tudományok „megvilágosodását” hozta el Magyarországon is. A felvilágosodott abszolutista uralkodók törekvése arra irányult – nem minden érdek nélkül –, hogy a lakosság minden rétege a foglalkozásához szükséges ismereteket megszerezze, továbbá az ország közegészségügyének intézményes rendezése és a nép egészségnevelésének segítségével biztosított legyen a kellő lélekszámú, munkabíró népesség. Mindehhez elengedhetetlen segítség, eszköz, háttér volt a könyv, mégpedig a kinek-kinek anyanyelvén hozzáférhető, szerényebb külsővel, tehát olcsóbban kinyomtatott, hasznos könyv. Mindez azt az üzenetet hordozta, hogy a tudomány a társadalom egészét hivatott szolgálni, ezért a könyvnek a mindennapok elemévé kell válni.

 Az orvostudományi és egészségügyi könyvek feladata elsődlegesen a gyógyításban munkálkodó szakemberek korszerű ismeretekkel való ellátása volt, hiszen tanulnia kellett az orvosnak, a kirurgusnak, a bábának, a gyógyszerésznek egyaránt. Ugyanakkor oktatni kellett a lakosságot is az egészség megőrzésére, a járványok terjedése elleni védekezés – akkori ismeretek szerinti – lehetséges módjaira, a kisebb betegségek egyszerű, ártalmatlan szerekkel való gyógyítására, így is gátat vetni a kuruzslásnak. Az egészségnevelésben különböző műveltségűek vettek részt. Egyfelől fontos volt a falusi értelmiség – tanítók, papok – felvilágosítása, oktatása, hiszen a hétköznapok gondjait elsődlegesen velük osztotta meg a lakosság. Emellett rendkívüli felelősség hárult ebben a folyamatban az orvosokra, a kirurgusokra és a bábákra is. Az orvosokra hatványozottan igaz ez a megállapítás, hiszen az ő illetékességükbe tartozott a gyógyításba bármilyen módon bekapcsolódó személy ellenőrzése, oktatása, tanácsokkal való ellátása. Ennek megfelelően csoportosíthatjuk a megjelent szakirodalmat, hiszen az orvosnak és a többi gyógyítónak egyaránt jól használható segédeszközre kellett támaszkodnia munkája során. A népszerű egészségnevelésben eddig egyeduralkodó kalendárium mellett – azt kissé háttérbe szorítva – ebben az időszakban egyre hangsúlyosabb feladatot kapott az oktató-nevelő irodalom különféle válfaja. A 18. század második felében az orvos-egészségügyi szakirodalom fontos jellemzője a magyar nyelv térnyerése, összefüggésben a magyar szakterminológia létrehozására irányuló igyekezettel. A másik figyelmet érdemlő jellegzetesség, hogy kezdetben javarészt neves külhoni szerző művei, külföldön népszerű könyvek honi adaptálásai láttak napvilágot. Az orvos fordítók ugyanis saját gyakorlatuk tapasztalatait, kutatásaik eredményét is beleszőtték a mondandóba, mint megfogalmazták „hazánk állapottyához” igazították az idegen nyelven olvasottakat. Az önálló kutatásokra alapozott, eredeti magyar kézikönyvek, tankönyvek csak a század utolsó évtizedeiben jelentek meg a hazai tudós világ nagy örömére.       Â

 A 18. században a szülések levezetését szinte kizárólagosan a bábák végezték, csupán végveszély esetén kérték a tanultabb kirurgus vagy az orvos segítségét. Az igen magas szülési mortalitás, illetve a csecsemők korai elhalálozásának gyakori oka a babonákkal, hiányos szakmai ismerettel vajákoskodó bábák közreműködésével volt összefüggésben. Érthető tehát az orvosok arra irányuló igyekezete, hogy a szülő anyákat és az újszülötteket biztos kezekre és szakmai tudással felvértezett bábákra bízzák. Ennek érdekében – oktatásuk intézményes formában való megszervezése kiegészítéseként – nagy számban láttak napvilágot a bábakönyvek, bár fontos megjegyezni, hogy jó ideig még gondot okozott a bábaképzésben az írástudatlan bábák tanítása, ezért nagy figyelmet fordítottak a könyvek szemléletes ábráira.                                     Â

 

Magyar nyelvű bábakönyvek - [vissza a tartalomjegyzékhez]

 A magyar nyelvű bábakönyvek sorát a Weszprémi István (1723-1799) tolmácsolásában megjelent Bába mesterségre oktató könyv (Debrecen, Margitay, 1766.) nyitotta meg, amely Johann Nepomuk Crantz művének fordítása. Weszprémit a császárnő befolyásos udvari orvosa, Gerard van Swieten ösztönözte a munka elkészítésére, még a szerző támogatását is megszerezve. Az eredetileg illusztráció nélküli művet a két jeles külhoni orvos, Lorenz Heister , illetve Hendrich Deventer könyveinek illusztrációival egészítették ki. A bábakönyv szükségességének és sikerének bizonyítékaként a kiadvány hamarosan ismert és használt lett a bábák körében. Domby Sámuel 1772-ben káté-szerű, kérdés-felelet formában állította össze „bábáinknak együgyüségekhez és tehetségekhez alkalmaztatott” könyvét, mégpedig azért, hogy a kötelezővé tett vizsgának eleget tudjanak tenni. A kötet a bábahivatás számos etikai normáját is megfogalmazta. (Bába Mesterség, melly irattatott, kérdésekben és feleletekben foglaltatott. Tekintetes Nemes Borsod Vármegyei Bábáknak Hasznokra. Pest, Landerer, 1772.) Szeli Károly 1777-bennyomtattatta ki Bécsben, a Schultz-féle nyomdában Magyar bábamesterség címmel a szülészet bécsi előadójának, Johann Steidelének a könyvét, magyar nyelven. A rendkívül szép kivitelű illusztrációkkal is oktatást kívánták szolgálni, csakúgy, mint a leggyakrabban használt anatómia kifejezések magyar nyelvű magyarázatával. A kötet terjedelme miatt azonban inkább az oktatók számára nyújthatott segítséget. Mocsi Károly: Bába mesterségnek eleji (Pest, Trattner, 1784.) címmel egy meg nem nevezett német szerző munkáját adta közre magyarul, amelynek tartalma és előadásmódja a bábák és borbélyok számára volt alkalmas, hiszen a német bábák is ebből készültek az „exámenre”, mint megtudjuk az előszóból. A könyv egyik fontos fejezetében felsorolja mindazokat az eszközöket, amelyeket a bábának a szüléshez magával kell vinni. Nem csupán a bábák és bizonyos esetekben a szülésnél segédkező sebészekre gondoltak, de az érintett asszonyokra is, a terhes, szülő és gyermekágyas anyák helyes életviteli szabályainak megfogalmazásával. Ezek a kiadványok a dietétikai szemléletre jellemző gondolatokat tartalmaztak. (Steidele műve Gellei Mihály fordításában Magaviselésre rendmutató regulák a terhes, szülő és a gyermekágyas asszonyoknak hasznára /Buda, Landerer, 1789./, valamint Lange Márton erdélyi orvos és Gödri János lelkész közös munkájaként Heirich Georg Marschall könyvének fordítása /Kolozsvár, 1791./ „…a nehézkeseknek az anyáknak és gyermekeknek az ő különös nyavalyájokban… A leányoknak, anyáknak és gyermekeknek orvos-asszonyjok…” kissé hosszú címmel.)

 A külhoni orvosok az 1700-as években komoly lépéseket tettek a gyermekorvoslás területén, különösképpen a gyermekkorban fellépő fertőző betegségek kórisméje, diagnosztizálás és terápiája területén, ezért a század utolsó évtizedeiben már sok gyermekgyógyászati könyv került kiadásra. Ezek részben az egészséges csecsemő és gyermek táplálásával, gondozásával, másrészt a gyermekbetegségekkel foglalkoztak. Magyarországon is előrelépés történt, az eddig meglehetősen elhanyagoltnak mondható gyermekápolási, gyermekgyógyászati irodalom több magyar nyelvű kiadvánnyal gazdagodott.

 A gyermekgyógyászati irodalom első igazi honi gyöngyszeme Weszprémi István tehetségét dicsérve A’ kisded gyermekek nevelésekről való rövid oktatás (Kolozsvár, Páldi, 1766.) címmel jelent meg. Nem kizárólag orvos-egészségügyi munka, hiszen általános pedagógiai tanácsokat is tartalmaz Locke és Rousseau neveléselméleti hatása nyomán. Kihangsúlyozza az egészséges életmódra nevelést és a megelőzés jelentőségét gyermekkorban is, utóbbi vonatkozásában a himlőoltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Csapó József néhány évvel később adta ki Kis gyermekek isputálja (Nagy-Károly, Pap, 1771.) c. munkáját, amelyben a legfontosabb elv „a természet helyes regulái” szerinti életmód. A gyógyszerek között a falusi szegények számára is könnyen elérhető, a környezetükben megtalálható alapanyagú (főként gyógynövények) medicinák alkalmazását ajánlja. A század végén Domby Sámuel lefordította Nils Rosen von Rosensteinnek, a svéd király háziorvosának gyermekgyógyászati könyvét (Orvosi tanítás a’ gyermekek nyavalyáiknak meg-esmérésekről és Orvoslásokról… , Pest, Landerer, 1794.) Nem egyszerű fordításról van szó, hiszen Domby sok helyen beleszőtte saját tapasztalatait, hazai vonatkozású megjegyzéseit. Érdemes figyelmet szentelni néhány betegség magyar nevének, amelyek feltehetően Domby nyelvújító tevékenységeként jöttek létre, pl. a croup „csikorgó” vagy „zúgó megfojtás” valamint a pertussis „sikoltó hurut” elnevezése hatásos.

 



    
info 1