I. rész   |   II. rész   |   III. rész   |   IV. rész   |   V. rész   |  

Nemzetközi összehasonlítás

|5| Az orvostörténelem oktatása külföldön és idehaza a 20. század második felében – felmérések tükrében

megtekintés pdf formátumban

Az orvostörténeti oktatás helyzetét felmérő első hazai feldolgozás Győry Tibor tollából származott, ami az "Orvosképzés" 1935. évi, jubileumi számában jelent meg. A közlemény második részéből idézünk: [1]

„Következő állításunk tájékoztatást nyújtani hivatott arra nézve is, hogy Európa és Amerika egyetemein, mi módon történik gondoskodás az orvostörténelem tanításáról, de egyben megmutatja azt az egységes elgondolás-, illetve programhiányt is, ami úgyszólván a véletlen körülmények összjátékának resultánsává tette hosszú időn át az országonként, sőt sokszor egyetemenként változó helyzetek kialakulását.

Röviden körvonalazva, nagy általánosságban tehát azt mondhatjuk: a természettudományi alapra helyezkedő orvostan diadalra jutásáig az orvostörténelem szerves tartozéka volt a medikus-képzésnek és szigorlat tárgyát is képező, egyenrangú szakmája a tudományoknak. A természettudományos irányzat specializáló hatása alatt néhol az orvostörténelem is önálló tanszékhez jut, ezek egy része azonban ismét meg is szűnt az irányzat csökkent érdeklődése következtében. Nemkülönben azért, mert az orvostörténelemnek egész életüket és tevékenységüket szentelni hajlandó egyének megközelítőleg sem akadtak az összes egyetemeket kielégíteni alkalmas számban. Ettől fogva az orvostörténelem tanításának sorsa Európában, de még ugyanazon egy államnak is különböző egyetemein a legkülönbözőbb képen alakult ki, amiben a véletlen esélyeinek is sokszor eléggé döntő szerep jutott. Kivételt e tekintetben Lengyelország képez, melynek mind az öt egyetemén követésre méltó például szolgáló módon oldották meg nemsokára a háború befejezése után a kérdést: rendes tanszékek, hozzájuk csatolt intézetekkel és szemináriumokkal, a szakma kötelezővé és szigorlat tárgyává tételével.
A lengyel példa s az érdeklődés erős fellobbanása az amerikai, főleg a baltimorei egyetemen félre nem ismerhetőleg élesztette az orvostörténelem fontosságának egyre általánosbuló elismertetését az európai egyetemeken és illetékes helyről nyert legújabb értesülések szerint Rust német birodalmi közoktatásügyi miniszter kötelezővé szándékozik tenni az orvostörténelem hallgatást.

Ausztriában, Bécsben 1849 óta áll fenn egy rendes tanszék, melyet előbb Seligmanno Romeo, utána Puschmann Tivadar, s a legújabb időkig Neuburger M. töltötte be, aki nemrég nyugalomba vonult: utóda még nincs kinevezve, de a tanszék továbbra is fennáll. A tanszékhez kapcsolódik egy nagy könyvtár és gyűjteményeket tartalmazó intézet. A r. tanárt két docens, Fischer és Senfelder támogatja a tanításban.

Belgium: Az orvostörténelmet csak a löweni egyetemen tanítják, éspedig Tricot-Royez professzor megbízott előadó, aki évente 32 órás előadást tart három éven át.
Csehország: A cseh egyetemen az orvostörténelemnek rendes tanszéke van, melyet nemrég bekövetkezett haláláig Schrutz O. töltötte be.
Dánia: Koppenhágában rk. tanszéke van az orvostörténelemnek, melyet Petersen halála után Maar professzor nyert el. A tanszékkel egy igen érdekes, de igen elhanyagolt orvostörténeti múzeum igazgatása van egybekötve.

Amerikai Egyesült Államok: Baltimore. Kb. 10 év előtt a General Education Board 200 000 dollár megajánlásával rendes tanszéket emelt a balitomrei John Hopkins egyetemen az orvostörténelemnek Welch W. H. prof., Amerika tudományos orvostanának megalapítója részére. Egyidejűleg egy orvostörténelmi intézet alapjait is megvetették. Welch 1932-ben történt visszavonulása után a lipcsei ordinárius, Sigerist H. foglalta el a tanszéket.

A baltimorei Maryland-egyetemen, a berkleyi California, a bostoni Harvard, a chicagói Notrthwestern, a madisoni Wiscousin, a newyorki Cornell, a philadelphiai Pennsylvania s a st. lousi Washington-egyetemen melléktárgyaikként adják elő az orvostörténelmet megbízott professorok. Franciaország: Párizsban 1871 óta van rendes tanszék, melyet ma Menétrier tölt be. Lyonban Guiart, Kolozsvárott rendes tanári joggal felruházott előadó, mint chargé de cours s az orvostörténelmi múzeum vezetője működik.
Görögország: Athénben rendes tanszék áll fenn (Kousis). Az orvostörténelem hallgatása kötelező és szigorlati tárgy.

Lengyelországban, mint az öt egyetemén az orvostörténelemnek rendes tanszékei állanak fenn intézettel vagy seminariummal összekötve. Az orvostörténelem hallgatása kötelező és a doktori szigorlatnak is tárgya. A krakkói egyetemen levő intézet 10 000 kötetes könyvtár, 135 kézirat és jelentékeny gyűjtemények felett rendelkezik (Szumowski). Posenben 2500 kötetből álló könyvtár és gyűjteményeket tartalmaz a seminarium (Wrzosek). Varsóban nem régen készült el az intézet (Giedroyc), Vilnában seminarium működik kisebb könyvtárral, s gyűjteménnyel (Tzebinski). A lembergi intézet még kiépítés alatt van.

Nagybritannia: Londonban és Edinburghban egy-egy lektor működik (Singer, Cowrie).
Norvégia: Oslóban egy magántanár (Fonahn) tanítja az orvostörténelmet.
Németalföld: A leydeni egyetemen rendes tanszék és intézet áll fenn (de Lint).
Németország: Lipcse: A Puschmann-hagyaték tekintélyes kamataiból alapított és fenntartott rendes tanszék s ennek tartozékaként az orvostörténelmi intézet 1905 óta áll fenn s ettől kezdve 1925-ig Sudhoff titkos tanácsos, a szakma világszerte elismert nagymestere töltötte be a tanszéket és fejlesztette nagyra az intézetet. A háború után az alapítvány megsemmisült és az állam vállalta magára a fenntartás költségeit, lényegesen szűkebb, de azért megfelelő keretek között. 1925-ben Sigerist H. Zürichi magántanárt neveztetett ki Sudhoff utódjának, aki 1932-ben a baltimorei egyetem meghívásának téve eleget, a tanszék egyelőre betöltetlen maradt s a helyettesítésre Sudhoff kéretett fel. 1934 szeptemberében von Brunn W. rostocki extraordinárius foglalta el a lipcsei tanszéket rendes tanári minőségben. Berlin. 1930-ban állították fel az orvosi, természettudományi és technika-történeti intézetet, mint kutatóintézetet Diepgen P. freiburgi ordinariusnak berlini rendes tanárrá és igazgatóvá való kinevezésével, három osztályigazgató és megfelelő segédszemélyzet alkalmazása mellett. Würzburg: rendkívüli tanszéke van, melyet a közelmúltban nyugalomba vonult Sticker G. személye szerint ordinárius töltött be. Utódjára még nem történt intézkedés.

Személyhez kötött, nem intézményes állandósággal működő fizetéses extraordináriusok: Bonn (Schmitz), Düsseldorf (Herberling), Giessen (Honigmann), Jena (Meyer-Steinegg), egyetemein: a frankfurti rk. tanártól a venia legendit megvonták, Freiburg és Rostock csak átmenetileg nincs betöltve. Megbízás alapján melléktárgyként tanítják az orvostörténelmet Erlangenben, Halle és Münchenben, s nemrég még – az előadó elhalálozása előtt – Hamburgban.

Olaszország: itt rendes tanszék sehol sincs, hanem túlnyomórészt rk. tanári címmel ellátott magántanárok adják elő, mint megbízott előadók az orvostörténelmet, éspedig: Bari (Capparoni), Catania (Piazza), Firenze (Corsini), Padova (Castiglioni), Palermo (Giuffré), Modena (Simonini), Nápoly (Mastroilli), Róma (Cardini), egyetemein. Modenában az orvostörténelem kötelező és szigorlati tárgy, Padovában, Bariban és Nápolyban kötelező és fakultative szigorlati tárgy.

Portugália: a lissaboni és a coimbrai egyetemen az orvostörténelmet rendes tanszékről adják elő. (Bettencourt Raposo, de Rocha).
Románia: az orvostörténelem hallgatása kötelező, 1921-ben szerződést kötöttek Guiart lyoni professzorral, aki mint vendég előadó ny. r. tanári jogokkal kötelezte megát, hogy Kolozsvárott orvostörténelmi intézetet rendez be és esztendőként egy féléven át előadásokat tart az egyetemen. A 6 000 kötet és gyűjteményeket tartalmazó intézet őréül Bologa Valér professzor neveztetett ki. Bukarestben Petrescu professzor adja elő a tárgyat.
Spanyolország: Madridban az orvostörténelem hallgatása kötelező, egyben doktori szigorlat tárgya is. A rendes tanszéket és intézetet Garcia de Real ny.r. tanár látja el. Évente megjelenő munkálatok hatalmas kötetei komoly munkásságról tesznek bizonyságot.
Svájc: Genfben, Bernben és Zürichben magántanárok adják elő az orvostörténelmet, az utóbbi helyen Wehrli magántanár igazgatása alatt áll a nagyértékű orvostörténelmi múzeum.
Törökország: a stambuli egyetemen egy agrcgé chargé de cours működik (Ghalib Atta).

Ezen kimutatás kapcsán meg kell említenünk, hogy Európa összes állatorvosi főiskoláin, köztük tehát a budapestin is, már évtizedek óta, mint kötelező tárgyat adják elő a szakma történetét."

*

A második világháború után az orvostörténelem oktatásának helyzetéről világméretű felmérés – tudomásunk szerint – nem készült. Ismeretes, hogy Észak-Amerika és Európa egyetemeire kiterjedő vizsgálatot Genevieve Miller és James H. Cassedy végzett, amelyet a "Bulletin of the History of Medicine" 1969. évi 43. kötetében közöltek. [2] Ebben a szerzők utaltak arra, hogy 1939-ben Henry E. Sigerist végzett hasonló felmérést, valamint az 1950-es évek elején Davis Tucker kérdőíves módszert alkalmazott. Sigerist felmérése – sajnos a háborús feszültségek miatt – nem lett túl sikeres, Davis Tucker kérdőívére az ún. szocialista országok nem válaszoltak, pedig éppen ezekben volt nagy hagyománya az orvostörténelem oktatásának. Ezzel szemben Miller és Cassedy helyszíni kiszállások és tapasztalatcserék alapján állították össze statisztikájukat.

Genevieve Miller a clevelandi egyetem orvostörténelem professzora 1967 januárja és 1968 júniusa között az Egyesült Államok 95, és Kanada 13 egyetemét kereste fel, adatait a kari dékánok, az orvostörténelem oktatói, a tanulmányi osztályok vezetői és a könyvtárosok információiból szerezte. Jelentésük alapján az Egyesült Államok 95 egyeteme közül 14 egyetemen volt kötelező, 25 egyetemen pedig fakultatív az orvostörténelem tantárgy hallgatása. Önálló orvostörténeti tanszékkel 16 egyetem rendelkezett, de ezek közül csupán 9 működött doktoráltatási joggal. Az orvostörténelemre fordított féléves óraszám 12–14 tanóra (szélső érték 50, ill. 8 óra). Kanadában 4 egyetemen volt kötelező és egy karon fakultatív az orvostörténelem hallgatása, itt az óraszám 8–16 tanóra. Meg kell jegyeznünk, hogy a felmérésben nem vették figyelembe azokat a helyeket, ahol a félév óraszáma nem érte el a 8 órát, vagy az orvostörténelmet más tantárgyak (pld. anatómia, sebészet, patológia, bevezetés az orvostudományba stb.) keretén belül adták elő. Viszont az egyes intézetekről készített adatlapok rendkívül aprólékosak: felvilágosítást adnak az adatszolgáltatóról, az orvostörténelem előadóiról, az előadások módjairól és előzményeiről, az egyetemi székhelyen működő más (pld. társasági, múzeumi stb.) orvostörténeti tevékenységről, sőt az egyes egyetemi karok véleményét is közli az orvostörténelem oktatásának szükségességéről vagy ellenkezőjéről, valamint a távlati terveket is rögzíti.

Az európai oktatás felmérését James H. Cassedy, a bethesdai National Library of Medicine munkatársa végezte, elsősorban kérdőívek alapján, de több helyre személyesen is ellátogatott. A felmérésnek ez a része megközelítőleg sem olyan módszeres és kiterjedt, mint az amerikai kontinensre vonatkozó. Cassedy 16 országról (Anglia, Jugoszlávia, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország) közöl adatokat. Ismertetései inkább általános jellegűek és az egyes országok esetében nemcsak az oktatás állt érdeklődése középpontjában. Sajnálkozva említi, hogy Bulgária, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Finnország, Írország, Magyarország, Portugália és a Szovjetunió esetében nem sikerült adatokat szereznie.

*

Az előbbiek ismeretében a Magyar Orvostörténelmi Társaság 1976. október 28-án tartott közgyűlése Orvostörténelem-oktatási Tanulmányi Bizottságot hozott létre, hogy kérdőíves módszerrel kísérelje meg felmérni az orvostörténelem oktatásának helyzetét világviszonylatban. A Bizottság tagjai: Antall József, Némethy Ferenc, Kapronczay Károly, Huszár György, Birtalan Győző, Karasszon Dénes, Ringelhann Béla, Szodoray Lajos, Takáts László, Zalai Károly, Szállási Árpád, Pitrolffy-Szabó Béla, Fráter Lóránd stb. A Bizottság állandó tagjai között részben a kérdéssel foglalkozó, részben az orvostörténelemben jártas, tapasztalt egyetemi oktatók kaptak helyet. Tervbe vették, hogy a Bizottság állandó tagjain kívül további szakértőket is bevon a munkába. [3]

A kidolgozott kérdőíveket 1976. november 1-én küldték szét 114 államba, összesen 1045 egyetemtől és intézettől vártak adatokat. A 14 kérdést tartalmazó kérdőív angol, német, francia és orosz nyelven készült, a címlistát az Europe Publications Limited (London) kiadásában megjelent "The World of Learning" c. kiadvány 1974/75. évi kötetei alapján állították össze, amelyek elvileg valamennyi tudományos és oktató intézmény címét és rövid leírását tartalmazták. A felmérésnél figyelembe vették mindazokat az egyetemeket és intézeteket, ahol orvos-, gyógyszerész-, állatorvos- és tudománytörténeti oktatás létezett.

A levelekből (1045) 12 címzése helytelen volt (1,1%), pozitív válasszal 143 (13,7%), negatív válasszal 143 (13,7%) érkezett vissza. Nem válaszolt 747 (71,5%). Az előbbiek szerint értékelhető válasz 286 kérdőívre érkezett (27,4%), míg a válasz nélküliség sem feltétlenül jelent negatív választ, hiszen más forrásból (folyóiratok, egyetemi brosúrák, levelezés stb.) számos olyan intézményről tudunk, ahol folyik (folyt) orvostörténeti oktatás, csak éppen a kérdőívet nem küldték vissza. [4]

A nemzetközi felmérés alapján – a különböző rendszerek sajátosságai következtében – nem könnyű összehasonlítani az oktatás minőségét. Megállapítható, hogy az orvostörténelem oktatása kötelező formában 45 ország összesen 81 egyetemén folyt. Természetesen nehezen volt értékelhető az oktatás időtartama, erre hiányosan és ellentmondásosan adtak választ. Világossá vált, hogy az oktatás „színhelyei” (intézet, tanszék stb.) zömében az 1950-es évek elején szerveződtek. Talán a dél-amerikai adatok jelentettek újat, hiszen ezek nem szerepeltek Miller és Cassedy felmérésében. A magyar felmérés adatai nem sokban különböztek a Miller–Cassedy-felmérés eredményeitől, csupán abban, hogy az un. „keleti blokk” adatai itt teljességben megjelentek, szemben az előzőekkel, akik nem válaszoltak. (Bizalmatlanságból vagy egyszerűen nem érkezhetett meg hozzájuk a kérdőív.)
A Bizottság az akkori helyzetet a következőkben értékelte:

„Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy olyan feszes és kialakult tanrendszerű egyetemi oktatás mellett, mint a hazai, nem találhatunk még egy országot, ahol az orvostörténelem előadása gyakorlatilag hiányzik a kötelező tantárgyak sorából. Ez annál is súlyosabb probléma, mert a társadalomorvostan és az egészségügyi szervezéstan történeti alapjai hiányoznak ennek következtében. De akadálya tulajdonképpen a szemléleti szintézisnek is, ha legalább a tudományok múltjában nem ismerik meg a fejlődéstörténeti sajátosságokat. Bár történtek kísérletek arra, hogy legalább az egyes szaktudományoknál bevezetésként szerepelje az orvostörténelem a tankönyvekben (belgyógyászat története stb.). Erre sem került sor egységesen és ahol megvan, ott is igen vázlatos és elnagyolt kép nyújtására volt lehetőség. Tehát a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy kizárólag a kötelezően bevezetett orvostörténeti oktatás lehet eredményes Magyarországon. Természetesen nem lehet maximális követelésekkel előállni, de amit nyújtunk, azt egységesen és következően kell biztosítani. Erre a következő minimumra épülhetnek fel azután a fakultatív speciális kollégiumok.”

Design downloaded from free website templates.